Fiatal, városba szorult harmincas megosztaná…
Szeretek főzni, szeretem, ha másoknak főzhetek, és ennek ők is örülnek.
Sajnos nem rendelkezem a konyhában pörgő nagymamával, aki átadhatná tudását, így kénytelen voltam mások nagymamáit parazitálni és a régi szakácskönyveket olvasgatni receptek és ősi trükkök után kutatva. Amikor kezdő sütifan-ként azt olvastam a receptekben, hogy „a hozzávalókat rétestészta keménységűre gyúrjuk”, vagy „megfelelő lángon készre sütjük” mérgesen csaptam be a szakácskönyvet. Honnan kéne tudnom ezeket? De muszáj megfejtenem, ha jókat akarok enni. Hát nekiálltam.
Otthon édesapámé a konyha, én általában csak akkor jutottam be, ha más dolga volt. Együtt nem nagyon sütöttünk, mert más a stílusunk, mentalitásunk, de azért sokat tanultam tőle. Aztán pár éve kirepültem és saját konyhám lett. Nem túl nagy, de az enyém. Kinyílt a világ. Sütöttem, főztem először a hozott minta alapján, aztán az elfogyott, és elkezdtem szakácskönyveket gyűjteni, gasztroblogokat böngészni. Amikor már nagyon nekibátorodtam a befőttek és lekvárok is felszaporodtak a kamrámban – egyre többféle kísérleti példánnyal. És most itt vagyok, és szívesen megosztom mindezt.
Mire számíthat az olvasó? Igyekszem „egészségesen” enni, főzni, szeretem a reform cuccokat, de azért csak mértékkel. Öt évig voltam vegetáriánus (így éltem ki kamaszkoromat) ami azért nyomott hagyott bennem. Ha tudok biót használok, amikor nem, akkor is hazai alapanyagokat veszek (legalábbis remélem), és újabban arra is törekszem, hogy olyan idénynövény kerüljön az asztalra, ami az éghajlatunkon megterem. Kenyerünket én sütöm és néha sajtot, túrót is házilag készítek.
Álmom egy saját bio kert, kemencével és egy nagy konyha, kamrával. De az már egy másik történet…
Nézzetek be a spájzba!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése